A diszlexia története

Az olvasási zavarról szóló első beszámolót Kussmaul írta, egy férfiról, aki nem tudott megtanulni olvasni, bár megfelelő oktatási módszerrel tanították és normál intelligenciájú volt. Ekkor még azt gondolták, hogy az olvasás az látási teljesítmény és terápiaként szemmozgás gyakorlatokat használtak.

Morgan is úgy gondolta, hogy az olvasási zavar egészen más természetű, ha a normál- vagy magas intelligenciájúaknál jelenik meg, mintha az alacsonyabb tartományba tartozóknál. Az olvasással és más megismerési funkciók zavaraival foglalkozó tudományterületek fejlődésével megjelentek az agy- és a nyelvi működések összefüggéseit ismertető neurológiai közlemények.

19. Század:

  • 1885. Berkhan első cikke a diszlexiáról Részleges idiócia címmel
  • 1887. Kussmaul „szerzett szóvakság”-nak nevezte a tünetegyüttest
  • 1896. Morgan már „veleszületett szóvakság” megnevezéssel publikált

20. Század:

  • 1904. Binet (pszichológus) és Simon (orvos) kidolgozta a gyerekek értelmi képességét mérő tesztet
  • 1916. Dr. Ranschburg Pál legasthenia elnevezést vezette be

James A pszichológia alapjai című könyvében leírja, hogy a látási központok sérülése nem csak szóvaksághoz (ez a diszlexia akkori megnevezése), hanem afáziához is vezet. Ez anatómiailag akkor magyarázható jól, ha feltételezzük, hogy a bal féltekének a fali és a halántéklebeny határán lévő területei fontos szerepet játszanak ebben. Ezt a feltételezést, több mint száz évvel később tudták bizonyítani, a modern képalkotó eljárások segítségével. Az agy olvasási hálózatában ez a két terület kulcsfontosságú az olvasás során a helyesírás (ortográfia) és a fonológia (beszédhangoknak a nyelvi rendszerben elfoglalt hely) megfeleltetésében.

A 20-as évektől egyszerre közelít a zavarokhoz több tudományterület is, a pedagógia, a pszichológia és az orvostudomány. Orton felveti, hogy a diszlexia hátterében nem maga a látás, hanem a látási emlékezet zavara állhat, illetve olyan ún. alkati rendellenességek, amelyek a nyelvi képességek fejlődési zavaraiért felelősek. Orton is feltételezi, hogy mindezek hátterében az agy fejlődési eltérései állnak, azzal érvel, hogy a nyelvhasználatban, mindenekelőtt a nyelvi emlékezetben egyik félteke sem jut irányító szerephez.

Ranschburg nevéhez fűződik az olvasási zavarok, illetve ezzel összefüggésben az írás, helyesírás, beszéd zavarainak vizsgálata. Ranschburg kísérleti pszichológiai munkáinak legfontosabb eredménye az ún. homogén gátlás felismerése volt. Lényege, hogy a teljesítményt (nemcsak az olvasásban) annál kevésbé zavarják az észlelt tárgyak jellemzői, minél inkább eltérőek. A homogén gátlás és az olvasási zavar összekapcsolása lényeges elemét jelentette Meixner Ildikó koncepciójának.

A diszlexiakutatásokban 1975-ig váratott magára az olvasás- és írászavarok meghatározása is: fejlődési diszlexia. A Neurológusok Világszövetsége hivatalosan is megfogalmazta azokat az ismérveket, amelyek alapján a fejlődési diszlexia kategóriájába sorolható bárki is. A fejlődési diszlexiával kapcsolatos definíciókérdések nemcsak a gyakorlatot, hanem a kutatást is erőteljesen érintik. A kutatásban sokféle meghatározás használatos, céljuk mindig elsősorban az, hogy a különböző tünetekkel bíró diszlexiások közül viszonylag hasonló tünetekkel bírók kerüljenek be a vizsgált mintacsoportba.

A 80-as években a diagnosztika és a terápia módszerei bővültek, bár ez napjainkig sem vezetett el egy egységes és hivatalosan is előírt, minőség ellenőrzött diagnosztika, megbízható hatásvizsgálattal igazolt terápia kialakításához.

A kutatások megállapították, hogy a súlyos olvasási zavarok, az agynak a tipikustól eltérő szerkezeti és működési jellemzőivel állnak kapcsolatban. Galaburda közölte le a boncolásoknál feltárt mikroszkopikus és makroszkopikus eltéréseket. Ezzel kezdetét vette az a kutatási irány, amely az agy szerkezeti másságában keresi a súlyos olvasási zavarok okait. A modern képalkotó eljárások elterjedésével új lehetőségek nyíltak a szerkezet és a működés feltárására is.

A kilencvenes évek végére az új kutatási adatok arra utalnak, hogy a diszlexia megjelenése genetikai okokra vezethető vissza. A jelenlegi adatok szerint több kromoszóma mutat eltérést a diszlexiásoknál, egyesek feltehetően a nyelvi működésekben meghatározó agyi területek fejlődéséért felelősek.

Érdekességek a diszlexia történetéből

-

Ki volt az első diszlexiás?

Bár a fogalom a 19. századtól létezik, Leonardoról, Mozartról, Napóleonról több helyen olvashatjuk, hogy diszlexiások voltak. Ez persze utólagos következtetés, például az íráskép alapján. Hogy ki volt az első diszlexiás, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Már az ősemberek is rögzítették barlangrajzaikban információkat, a mai értelemben vett írás alapjai pedig az i.e. 4. évezred végén jelentek meg Mezopotámiában és Egyiptomban. 

A 15. század nyomtatott, sokszorosítható könyve után, a tömeges olvasástanításnak kellett még elterjedni, hogy felfigyeljenek arra, ha valaki normál intelligenciával nehezebben olvas. Addig az írni, olvasni tanulók száma alacsony volt, így a sikertelenség okaival senki sem foglalkozott.

Diszlexia elnevezései

Kussmaul szerint az olvasás látási teljesítmény, ezért szóvakságnak (word-blindness) nevezi a diszlexiát. Morgan már a veleszületett szóvakságot használta: az olvasási zavar (ha nincs agyi sérülés) a gyermekkorig visszavezethető, megjelenése a fejlődéssel függ össze. Orton áttér a strephosymbolia (görögül fordított), majd a fejlődési alexia névre, hangsúlyozva ezzel, hogy nem látási probléma az olvasási nehézség oka.

Ranschburg alacsony- és normál intelligenciájú (színleges alexia és alexia) olvasási zavarról ír. Új szakkifejezését, legaszténia (olvasásgyengeség) mai napig használják német nyelvterületeken. A 70-es évekre a diszlexiakutatók fejlődési diszlexia (developmental dyslexia) néven határozták meg az olvasás- és írászavarokat.

Számítógép előtt

A tudósok az emlékezés vizsgálatára, a megjegyzendő anyag szabályos időközökben és kívánt sorrendben történő bemutatására többfajta készüléket fejlesztettek ki.

Ranschburg Pál nemzetközi hírű ideggyógyász, a kísérleti pszichológia és a gyógypedagógiai pszichológia megteremtője Magyarországon. Készülékével (Ranschburg-féle mnemometer) az emlékezet, mindenekelőtt a szavak tulajdonságaiból következő feldolgozási eltéréseket tudta vizsgálni. A mechanikus szerkezet biztosította, hogy a kis ablakban látható szavak azonos ideig jelenjenek meg. A meglehetősen nagy, de a 20. század elején igencsak modernnek számító kronométerrel és az ehhez csatlakozó szerkezettel reakcióidőt is lehetett mérni.

Az agy boncolásakor feltárt anatómiai eltérések

Mikroszkopikus:

  • szokatlanul kis piramissejtek a kéreg felső rétegeiben
  • a tipikustól eltérő kéregszerkezet
  • szokatlan méretű és formájú tekervények

Makroszkopikus:

  • a halántéklebeny felső részén elhelyezkedő területet a szokásos (bal nagyobb, mint a jobb) aszimmetria helyett szimmetria, illetve fordított aszimmetria jellemzi: jobb nagyobb, mint a bal
  • a két féltekét összekötő idegkötegekből álló szerkezet, a kérgestest (corpus callosum) alulfejlett

A cikk megírásánál használt forrás: Csépe Valéria: Az olvasó agy (Akadémiai Kiadó, 2006)

Ízelítő a könyvből: http://www.csepevaleria.hu/documents/csepe_az_olvaso_agy.pdf